Smart Farming – avagy mit is jelent az “okos” mezőgazdaság?

Aki a mezőgazdaságra gondol, annak nem biztos, hogy hogy elsőre az informatika hálózatok, az adatelemzés és automata, valamint robot rendszerek jutnak eszébe. Pedig hisszük vagy sem ezeknek nagyon is sok köze van ahhoz, hogyan fogjuk a jövőben megtermelni mindazt, amit megeszünk.

De miért is van minderre szükség? Miért nem elég továbbra is úgy művelni a földet, ahogy azt eddig is tettük? Erre többféle választ is adhatunk:

  • Először is a föld népessége folyamatosan nő és emellett a populáció egyre többet szeretne fogyasztani, így 2050-re a legtöbb előrejelzés szerint 70%-kal kellene növelni mezőgazdasági termelést. Persze ezt csupán új területek bevonásával nem lehet elérni, így a mezőgazdaságban is elsődleges kérdéssé vált a hatékonyságnövelés.
  • A ma alkalmazott nagy szántóföldi monokultúrás művelés már elérte a termelékenységének határát. Míg a múltban elég volt több műtrágyát, rovarirtót és növényvédő szert használni a termelés növeléséhez, addig ma már inkább ezeknek az erőforrásoknak a leghatékonyabb felhasználása lenne a cél.
  • A talaj túlművelése, növényvédő szerek és műtrágyák túlzott használata mára veszélybe sodorta a művelés fenntarthatóságát bizonyos helyeken. Ráadásul a különböző vegyszerek a hasznos rovarok mellett ránk is veszélyt jelentenek.

Az okos mezőgazdaság (smart farming) célja tulajdonképpen az, hogy egyesítse a már ma is elérhető technológiákat és a különböző forrásokból nyert adatok felhasználásával segítsen optimalizálni a folyamatokat a művelésben. A műholdképek, drónos felvételek sőt, a ma már intelligens traktorok adatait összevetve segít megkeresni azokat a területeket, ahol mondjuk csökkenthetjük a műtrágya mennyiségét, segít megmondani mikor és milyen növényvédő szert alkalmazzunk, vagy mondjuk milyen terményeket vessünk.

 

Sok gazdának még idegen lehet az ötlet, hogy majd egy számítógép mondja meg hogyan gazdálkodjon. Viszont, ha megismerik a technika nyújtotta lehetőségeket és megtanulják használni ezeket, akkor nagymértékben könnyebb lehet a munkájuk. Gondoljunk csak a ma már önmagát vezető traktorra és kombájnra amely éppen csak felügyeletet igényel munka közben, de nem kell hosszú órákon át összpontosítani a műveletre.

 

Magyarország még gyerekcipőben jár a korszerű technológiák mezőgazdaságban való használatában. Pont ezért nálunk még nagyobb a potenciál ebben, mivel a hatékonyságnövelés nem csak 5-10%-ot, hanem akár 20-30%-os növekedést is jelenthet.

Hogyan is néz az okos mezőgazdaság folyamata:

  • A korszerű analitikai módszerek segítenek képet alkotni a földek, növények és állatok aktuális állapotáról. (például: műholdak és drónok által készített felvételekről meg lehet állapítani a növények klorofill tartalmát így azt hogy mennyire egészséges az állomány esetleg hol támadta meg valamilyen kórokozó, kártevő)
  • A begyűjtött adatok elemzésével a művelés egyes paramétereinek hatását lehet mérni, ezek között eddig nem ismert összefüggéseket keresni. A kapott eredmények segítenek a jövőben optimalizálni ezeket a paramétereket (például: a terméshozam, és a növények állapota és talaj tápanyagtartalma alapján pontosabban lehet beállítani mennyi műtrágyára van szükség egy adott területen egy adott növénynél. Így spórolhatunk a műtrágya költségen és maximalizálhatjuk a kihozatalt.)
  • Az adatok gyűjtése és elemzése később abban is segíthet hogy már előre meg tudjuk jósolni min kell változtatnunk hogy a termelés optimálisan működjön. Olyan összefüggésekre is fény derülhet amire mi talán soha nem is gondoltunk. Ezek a jövőben már a megelőzésben is használhatóak lesznek, így még tovább tudjuk növelni a gazdaság hatékonyságát.

Természetesen ez még csak a felszín, hisz a jövőben az analitika és döntéshozatal segítése mellett egyre nagyobb teret kapnak majd a már teljesen automatikus berendezések, robotok. Így még az is elképzelhető hogy a jövő generáció földművese egy kényelmes légkondicionált irodából fogja végezni a munkát. Gondolhatnánk hogy ez még csak tudományos-fantasztikum, de a különböző önműködő adatgyűjtő és permetező drón mellet már a szüretelő és gyomirtó robotgépek is készülnek. Ezekről bővebben további a bejegyzésekben olvashat.

Posted in Egyéb.